Vaginaportré

Egyedi vaginaportrék készítését maximális diszkrécióval vállalom. Az olajfestmények tesztőleges méretben készülnek, a képen egy vagy több portré is elhelyezhető. Ha érdekli a lehetőség, küldjön üzenetet a vaginaprojekt@gmail.com címre.

A festményt fotó alapján készítem el, a kész munka akár személyesen, akát postai úton is átvehető. A festmény ára egyedi megegyezés alapján a kívánt méret függvényében kerül megállapításra. Várom érdeklődését.

Puncik lenyomataiból készít falat egy brit szobrász

Az angliai műteremmel rendelkező fiatal szobrász, Jamie McCartney nemcsak egész testeket, de vulvust és péniszt is öntött már gipszbe, broznba vagy éppen gyantába. A szobrász 2008 elején már második alkalommal nyerte meg az Erotic Signature versenyt, ahol az érzéki műalkotások kaptak teret. McCartney a "The Spice of Life" című művével léphetett a dobogó legfelső fokára, ami a weboldalán is megtekinthető. Alkotásán vegyesen láthatók falloszok, fenekek, mellek és női alsótestek.

McCartney 160 nőt hívott be a brightoni műtermébe, hogy kiöntse azokat a nemi szerveket, amik majd a "Design a Vagina"-projekt részesei lesznek. A videót egy önként vállalkozó nő töltötte föl a YouTube-ra, aki a többi versenyzővel együtt megörökíttette nemi szervét. A szobrásznak egyébként további 50 jelentkezőre van még szüksége, hogy befejezze művét, ugyanis a 160 nőből 10-en megfutamodtak.

McCartney nem csak erotikus munkákra szakosodott, gyakorlatilag bármit bevállal. Díszleteket és maszkokat is készített már, neki köszönhetjük a Casino Royale és a V, mint vendetta kellékeinek egy részét is. A szobrász szívesen készít lenyomatokat egész testekről is, ami azért annyira nem kifizetődő: míg egy portrét már 50.000 forintért is megkaphatunk nála, addig testünket milliós összegért örökíti meg.

Francis M.Naumann Fine Art and David Nolan Gallery: The Visible Vagina

THE VISIBLE VAGINA is an exhibition jointly organized by Francis M. Naumann and David Nolan. It is scheduled to open at Francis M. Naumann Fine Art (24 West 57th Street) and at David Nolan Gallery (527 West 29th Street) on January 28, 2010. Both shows will run concurrently, ending on March 20, 2010.

As the title of the exhibition suggests, the show is designed to make visible a portion of the female anatomy that is generally considered taboo―too private and intimate for public display. If shown at all, this part of a woman’s body is usually presented in an abject fashion, generally within the context of pornography, intended, in almost all cases, for the exclusive pleasure of men. The goal of this exhibition is to remove these prurient connotations, implicit even in works of art, ever since the pudendum was prudishly covered by a fig leaf. This gesture of false modesty, it should be noted, was devised and enforced entirely by men (not only in the case of classical sculpture, but also in the Bible, in which, immediately after their disobedience in the Garden of Eden, Adam and Eve cover their genitalia with fig leaves). Indeed, until recently, virtually all depictions of the frontal nude female figure were made by men, but as this exhibition will demonstrate, that has changed dramatically in recent years.

The catalogue for THE VISIBLE VAGINA will trace this motif in art history from prehistoric to modern times. It includes an introduction by the exhibition organizers, as well as a highly informative and provocative essay by Anna C. Chave, Professor of Contemporary Art and Theory at the Graduate Center of the City University of New York. Inspiration for both the show and its catalogue came from Eve Ensler’s The Vagina Monologues, a stage play that premiered off-Broadway in 1996, and was followed by various productions throughout the world (it appeared as a book in 1998). Ensler gave voice to countless women worldwide, honoring the complexity and mystery of their sexuality, basically encouraging them to consider their vaginas as powerful and expressive components of their physical selves, something not to be ashamed of, but to be proudly protected as an assertive and positive manifestation of their being. The idea for this show came from realizing that there was no better group to give vision to this goal than artists, many of whom had already incorporated imagery of the vagina in their works. Because of Ensler’s pioneering work in this field, the catalogue is dedicated to her, and proceeds from its sale shall be donated to V-Day, the organization she founded to end violence against women and girls throughout the world.

The following is a list of the artists whose work will be included in the exhibition (as well as a number whose work is only reproduced in the catalogue): Magdalena Abakanowicz, Ghada Amer, Beth B, Judie Bamber, Tracey Baran, Nancy Becker, Hans Bellmer, Mike Bidlo, Louise Bourgeois, Robert Brinker, Judy Chicago, Carol Cole, Maureen Connor, Gustave Courbet, Tee Corinne, John Currin, Sarah Davis, James Dee, Jay Defeo, Jim Dine, Leo Dohman, Marcel Duchamp, Carroll Dunham, Tracy Emin, India Evans, John Evans, Valie Export, Robert Forman, Neil Gall, Kathleen Gilje, Guerrilla Girls, Nancy Grossman, Barbara Hammer, Jane Hammond, Mona Hatoum, Stanley William Hayter, Sandra Vásquez de la Horra, David Humphrey, Paul Joostens, Pamela Joseph, Mel Kendrick, Elisabeth Kley, Jeff Koons, Mark Kostabi, Shigeko Kubota, Zoe Leonard, Sherrie Levine, Lee Lozano, Henri Maccheroni, Chema Madoz, Réné Magritte, Gerard Malanga, Man Ray, Robert Mapplethorpe, Marcel Mariën, André Masson, Sophie Matisse, Ana Mendieta, Allyson Mitchell, Cathy de Monchaux, Vik Muniz, Wangechi Mutu, Gladys Nilsson, Yoko Ono, Pablo Picasso, Chloe Piene, Richard Prince, Daniel Ranalli, Oona Ratcliffe, Niki de Saint-Phalle, Katia Santibanez, Peter Saul, Naomi Savage, Egon Schiele, Carolee Schneemann, Mira Schor, Michelle Segre, Tom Shannon, Cindy Sherman, James Siena, Laurie Simmons, Kiki Smith, Julie Speed, Nancy Spero, Betty Tompkins, Kiyoshi Tsuchiya, John Tweddle, Tabitha Vevers, Douglas Vogel, Robert Watts, Hannah Wilke, Terry Winters, Beatrice Wood.

A látható vagina

Igaz, hogy az antik szobrok péniszeit irigységből gyakran letörték, levésték, az is igaz, hogy a péniszek ábrázolását bizonyos életellenes korokban és kultúrákban betiltották, de a tiltások elmúltával újra felbukkantak a szobrokon, képeken, míg a vaginák megmutatásának közmegegyezéses tilalma a zsidó-keresztény kultúrkörben egészen a legutóbbi időkig többé-kevésbé fennmaradt. 

Nehezen elképzelhető életérzéssel lepte meg sorsa az önnemző gyíkot. Nem ismeri a szexuális vágyat, hacsak nem nárcisztikus természetű (erre vonatkozólag nincsenek tudományos adatok). Idejének, energiáinak nagy részét a táplálékszerzésre fordítja, örömet egyedül az evésben és talán a testét melegítő napsugarakban talál. Nem kívánja másik gyík társaságát, nem őrül meg, nem butul el, nem vakul és süketül meg a szerelemtől, nem táncol, nem kelleti magát. Csak lapul az ágon, a szikla oldalán és az arra szálló légyre, a közelébe ugró szöcskére vár.

A természet, nevezhetjük akár Teremtőnek, vagy Istennek is, a legjobb pedagógus. Jutalommal, a szexuális aktus eredményezte gyönyörrel ösztönöz bennünket a fajfenntartásra, szaporodásra. Olyannyira toleráns, hogy engedélyezte az azonos neműek iránt érzett vonzalmat is, ekképpen szűrve ki a továbbszaporodásra érdemtelennek ítélteket génjeik továbbadásából, illetve így biztosította a relaxáció, a viszonylag konfliktusmentes együttélés lehetőségét azokban az esetekben, amikor valamilyen módon, valamilyen okból azonos neműek találják magukat összezárva.

Az ítéleteink, döntéseink nagy részét diktáló ösztöneink közül a szexualitás az egyik leghatalmasabb. Közvetve, vagy közvetlenül a szexuális vágy cselekedeteink többségének mozgató rugója, még akkor is, ha nincs nyilvánvaló nemi irányultságuk. Sigmund Freud és szüzességét haláláig görcsösen megőrző lánya, Anna, a szexualitás elfojtásának szükségességét propagálta. Wilhelm Reich, Freud korábbi munkatársa és barátja éppen az ellenkezőjét hirdette. Szerinte a diktatórikus gondolkodás kialakulásának fő okozója a szexuális kielégületlenség. A fasizmus tömegpszichológiája (Massenpsychologie des Faschismus) című, nagy botrányt kiváltó, 1933-ban megjelent könyvében azzal magyarázta a náci eszmék térhódítását, hogy az emberek nem dugnak elég jól és eleget. Nem csoda, hogy tanai miatt kizárták az ugyancsak diktatórikus hatalomra törekvő Kommunista Pártból. A szexuális gyönyört soha meg nem ismerő, ezért a pszichológia tudományában diktátori szerepre pályázó Anna Freud élete egyik legfontosabb céljává tette Wilhelm Reich megsemmisítését. Célját el is érte, amikor áskálódásai következtében a Nemzetközi Pszichiátriai Társaságból kizárt Reich Amerikában börtönbe került, és ott is halt meg 1957-ben.

A szexualitás, a szerelem mindig a művészetek egyik legfontosabb témája volt. Az ősidőkben és a természeti népeknél nem volt tabu a genitáliák ábrázolása, sőt, hangsúlyozva fontosságukat, gyakran fel is nagyították azokat. Az ősi szobrokon gyakran találunk óriási falloszokat, hatalmas vaginákat. Aztán, az úgynevezett „civilizáció” fejlődésével kezdett felborulni az ábrázolt nemi jellegek aránya. A fejlett, antik görög és római kultúrák szobrain és képein már szinte kizárólag péniszeket látunk, a női ivarszervek fokozatosan eltűntek az ábrázolásokról. Nehéz megérteni, hogy miért találták az antik, és az azt követő kultúrák művészei vonzóbbnak a hímvesszőt és tartozékait a vaginánál. Talán szégyellték megmutatni, honnan jöttünk? Talán a művészek, vagy megrendelők látens homoszexualitása a magyarázat? Igaz, hogy az antik szobrok péniszeit irigységből gyakran letörték, levésték, az is igaz, hogy a péniszek ábrázolását bizonyos életellenes korokban és kultúrákban betiltották, de a tiltások elmúltával újra felbukkantak a szobrokon, képeken, míg a vaginák megmutatásának közmegegyezéses tilalma a zsidó-keresztény kultúrkörben egészen a legutóbbi időkig többé-kevésbé fennmaradt. A művészek titokban minden korban készítettek ugyan a vulvát is bemutató, „pornográfiaként” kategorizált műveket (elég itt Zichy Mihály erotikus képeit, vagy Gustave Courbet 1866-ban született A világ eredete című festményét említeni), de ezeket csak a legritkább esetekben, általában jókora botrányt eredményezve mutatták be nyilvánosan. Marcel Duchamp Étant donnés című, 1946-ban elkezdett, 1966-ban befejezett, lyukon keresztül kukkolva szemlélhető tablója volt az első, közgyűjteménybe bekerülő (Philadelphia Museum of Art, 1969), vaginát (is) ábrázoló műalkotás.

Mindezek előrebocsájtása teszi érthetővé, hogy miért találom hiánypótlónak, aktuálisnak (tehát értelmezhetőnek) a New York-i Francis M. Naumann és David Nollan galériák közös vállalkozását, a The Invisible Vagina című kiállítást. A két galériában egyszerre kiállított művek kvalitásainak elemzése, az autopszia szükségtelen, hiszen maga a gesztus, a tiltott nemi szerv akármilyen módon, eszköztárral, szakmai felkészültséggel történő megmutatása teszi hitelessé, érvényessé, aktuálissá, tehát élővé az adott műveket. A kettős kiállítás feldolgozta történet az 1960–70-es években kezdődött, amikor a felerősödő feminista mozgalom elkezdte arra biztatni a nőket, hogy fordítsák figyelmüket saját és egymás nemi szerveinek tanulmányozására – még workshopokat is szerveztek ennek megkönnyítésére. Judy Chicago Red Flag (Vörös zászló, 1971) című, vaginájából véres tampont kihúzó nőt ábrázoló fényképe szimbolizálja legtisztábban ezt a periódust. A több mint száz alkotást bemutató kiállítások legrégebbi műtárgya, Beatrice Wood 1917-ben alkotott, Un peut d’eau dans du savon című, apró agyag domborműve – női test a fürdőben, ágyékát szappanból faragott szív takarja el – utal a változó időkre. A nagy botrányt és hatalmas sajtóvisszhangot kavaró mű része volt a Független Művészek Társasága 1917-es kiállításának (amelynek szervezői visszautasították Duchamp piszoárjának bemutatását). A teremőröknek naponta férfiak a dombormű keretébe tűzött névjegykártyáinak tucatjait kellett eltávolítaniuk. Lehetetlen a kiállítás valamennyi remekművének bemutatása, csak néhányat emelek most ki közülük: Allyson Michell Hungry Purse; The Vagina Dentata in Late Capitalism (Az éhes buksza; A késői kapitalizmus fogas vaginája – 2006) című installációja); Magdalena Abakanowicz Cercle Clair (1971) című textil műve; Mira Schor Slit of Paint (Festékhasadék – 1994); Sarah Davis Britney (Notorious) (2009) – ez utóbbi fotó kitűnő példája a médiahackelésnek: a karrierjét feltámasztani igyekvő Britney Spears énekesnő a limuzinból kiszállva puncit villantott a várakozó fotósok és a bulvármédia közönségének nagy örömére. A vaginaparádé szerencsére nem kirekesztő jellegű, férfiak is bemutathatták a punanival kapcsolatos elképzeléseiket. Peter Saul Relax Sonny (Nyugi Sonny – 2009) című képe a mi halhatatlan drMáriásunk példaértékű munkásságát juttatja eszembe.

Francis M. Naumann Gallery és David Nollan Gallery, New York
2010. január 28 – 2010. március 20.

Forrás: ©Najmányi László

Vagina monológok

A Vagina Monológok című darabot több mint 20 országban játszották és játsszák folyamatosan. Legelőször itthon, 2001-ben került bemutatásra. Az eredeti előadás most Budapesten, a Belvárosi Színházban látható.

Lehet olyan taburól, mint a vagina, magyar színpadon őszintén beszélni...(?)...(!) Lehet egyszerre sírni és nevetni, groteszk és kiszolgáltatott női sorsokon...(?)...(!) Lehet bemutatni haragot, szerelmet, válást és szülést kilencven percben...(?)...(!)

Ez a darab nem pornográf, nem trágár, de kíméletlenül őszinte és olyan dolgokról beszél, amikről nem szoktunk. Ez a darab az életről szól, mint minden színdarab, csak egy nagyon sajátos, izgalmas és szokatlan nézőpontból, - a vagina szemszögéből.

Színészek: Dévényi Ildikó, Nyertes Zsuzsa, Xantus Barbara